TÁNC VETÉLKEDŐK, ERŐPRÓBÁK...

1994 óta versenytáncolok
1995-ben volt az első versenyem.

Latin és Standard táncokkal foglalkozom, de belekóstoltam más műfajokba is (balett, Art jazz), amik nagy hatással voltak rám. Emellett érdekel a tánc majdnem minden formája. 
A táncban főleg a mozdulat szépségét értékelem. Érdekel a mechanikája, a miértje és a megfoghatatlansága. A tánc nagyon összetett dolog, a test ritmikus mozgása zenére vagy akár anélkül is. Mindenek előtt a mozdulat egy gondolattal vagy érzéssel kezdődik. 


   
           
 
 

Ezért nagy hangsúlyt fektetek a mentális dolgokra. Egyfolytában próbálom tágítani a lehetőségeimet és fejleszteni a  tudásomat, ami néha egész szokatlan módokban nyilvánul meg, látszólag nem kötődve magához a tánchoz. Ezek lehetnek akár a hétköznapi életben ért élmények is… A versenytánc zárt világán kívül a Szombat esti láz című műsor is nagy hatással volt rám, ahol rendkívüli embereket ismertem meg és másféle tapasztalatokat szereztem, a show világában. 
 

Eddig több mint 236 versenyen részt, elmondhatom, hogy főleg kiemelkedő eredményekkel vettem részt mind hazai, mind nemzetközi versenyeken.
Céljaim közé tartozik mindenek előtt megtalálni azt a partnert akivel tovább folytathatom a versenyzést és mind a hazai és mind pedig a nemzetközi ranglistákon és bajnokságokon minél előkelőbb helyet vívhatunk ki magunknak. Többek között akivel kialakíthatom a közös és saját stílusomat, amibe szeretném belesűríteni minden eddigi tapasztalatomat és újakat gyűjteni hozzá.

 

 
 
Copyright © 2007 Angyal András. All rights reserved. Web Design by Nagyszerü Reklámügynökség